Tanulásserkentő tízóraiötletek a gyerekeknek suliidőre

Tanulásserkentő, finom és még könnyedén el is csomagolható. Ilyen tízóraiötleteket hoztunk most cikkünkben, hiszen megkezdődött az iskola, a kisebb lurkóknak pedig éppúgy szükségük van az elméjük táplálására, akárcsak a testükére, hiszen szervezetük ebben az időszakban fejlődik a legtöbbet.

Emiatt szükséges a szülőknek is odafigyelni, hogy pontosan miket csomagolnak el gyerkőceiknek, hogy azok a maximumot tudják kihozni magukból az iskolapadban.

Ha nincs otthon, bármelyik hozzávaló, akkor se aggódj! Állítsd össze bevásárlókosaradat egy online élelmiszer áruházban, és rendeld házhoz a finomságokat! Amikor csak teheted, válaszd fizetéshez a SimplePay megoldását, és fizess Simple-fiókodba mentett bankkártyáddal kényelmesen, néhány kattintással.

Gabonafélék

Próbáljuk meg amennyire csak lehet, hanyagolni a fehérlisztes pékárukat, helyettük inkább teljes kiőrlésű lisztet tartalmazó kenyérből, kifliből vagy zsemléből készítsünk szendvicseket. Szuper alternatíva még a rozsos, korpás, vagy sokmagvas gabona is. Ezek tele vannak magnéziummal, és ásványi anyagokkal, amik remekül hatnak az agyra, nem mellesleg pedig a szívre és a csontokra is.

Avokádó

Tulajdonképpen bármilyen zöldség pozitív hatással lesz gyermekünk egészségére, de vannak úgynevezett „szuperzöldségek”, amelyek kifejezetten támogatják az elme működését. Ilyen például az avokádó, amiről sokan azt mondják, hogy a legtökéletesebb étel a bolygón, hiszen 75%-ban egyszeresen telítetlen zsírsavakból áll. De mit is jelent ez? Az egyszeresen telítetlen zsírsavak hozzájárulnak szervezetünk acetilkolin-termeléséhez, ami a memóriánkra és tanulási folyamatainkra van szuper hatással. Készítsünk avokádó krémet, vagy csak kockázzuk bele a kicsik salátájába, egy kis sóval és borssal meghintve.

Bogyósgyümölcsök

Gyümölcsök közül kiváltképpen ajánlatos a bogyósgyümölcsökre fókuszálni, amik igazi antioxidánsbombák révén tele vannak flavonidokkal, melyek megóvják agysejtjeink egészségét, és fitten tartják elménket. Málnát, áfonyát, szedret és ezeknek társait akár magában, frissen megmosva is beletehetjük az uzsonnásdobozba, ugyanis önmagukban is remek az ízük, de akár készíthetünk egy klassz gyümölcssalátát is, amit akár egy pici kanál mézzel is meglocsolhatunk.

Olajos magvak

Az olajos magvakban rengetek omega-3 zsírsav található, ami kiválóan hat az agyműködésre, mivel védi az idegsejteket, továbbá rengeteg cink és magnézium található bennük, amik szintén szuperül pörgetik agyunkat. Pozitív oldala még a magvaknak, hogy számtalan felhasználási módja lehet. Salátákba, magukban ropogtatni valóként, vagy akár leturmixolva szendvicskrémként is funkcionálhatnak.

Étcsokoládé

Meglepő a listán látni a „csoki” szót, ám de fekete, vagyis „ét” változata valóban egészséges. Tele van triptofánnal, ami hozzájárul a mentális egészséghez, a pozitív kedélyállapothoz, valamint a megfelelő kognitív képességek működéséhez. Ezek mellett pedig megóvja rövid távú memóriánkat is, tehát telis- tele van pozitív tulajdonságokkal a gyermekek szellemi fejlődése tekintetében. Akár csak összekockázva is betehetjük uzsonnásdobozukba, de zabkására, esetleg gyümölcsökre olvasztva is kísérletezhetünk vele.

Forrás:

https://agyserkento.hu/blog/legjobb-agyserkento-etelek

https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/a_legjobb_agyserkento_etelek